Váratlan fejlemény a kifutó EU-s pályázatokkal kapcsolatosan

Közzétéve: 2015. 10. 02.

A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent az 1702/2015 (IX. 28.) kormányhatározat, amelynek értelmében a 2011 és 2012-es Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) keretében elutasított pályázatok közül jó néhány váratlanul mégis támogatásra számíthat, igaz ennek realizálása rendkívül nehéznek ígérkezik.
A 2007–2013-as uniós költségvetési periódusra vonatkozó döntés összesen 32 projektet érint, amelyek pályázói minden bizonnyal az ún. kifogáskezelési eljárás keretében kerültek a nyertesek közé, bár ezt hivatalosan nem közölték.
A támogatási igények összességében elérik a 1,5 milliárd forintos, mindenképpen jelentősnek számító szintet. A kormányhatározat részletes melléklete alapján látható, hogy a programok jellemzően valamilyen technológiafejlesztéssel összefüggő beruházáshoz köthetők.
A teljesítéssel kapcsolatos már említett nehézséget alapvetően az jelenti, hogy a kormány az előző ciklusra csak 2015. december 31-ig számolhat el az Európai Unió illetékes szerveivel. Ebből adódóan minden teendő extrém sürgős, ennélfogva szokatlanul rövid volt a kötelezettségvállalás határideje is, hiszen ennek még szeptember 30-án meg kellett történnie, míg a támogatói szerződések megkötésének október vége a határideje.

2015. október 2.

Megosztás: