Az üzleti tervezés módszertanáról és jelentőségéről (1. rész)

Közzétéve: 2015. 11. 13.

A felsőoktatásban és az üzleti életben egyaránt hangsúlyos kérdést érintünk, amikor az üzleti terv szerepéről beszélünk. Sajnos a kiemelt figyelem nem jár együtt minden esetben azzal, hogy a vállalkozások szakmailag korrektül felépített és precízen felépített üzleti terveket készítenének. Sőt, azt tapasztalhatjuk, hogy különösen a mikro-, kis- és középvállalkozások gyakran teljesen kihagyják ezt a munkafázist, ami első hallásra súlyos hibának tűnik, azonban ha arra gondolunk, hogy a kidolgozott üzleti tervek általában nem képesek objektív képek nyújtani a vállalkozás potenciális esélyeiről, a kép árnyaltabbá válik.
A szakirodalom jellemzően kétféle üzleti tervet definiál, az egyik belső használatra, míg a másik a külső érintettek széles köre (stakeholderek) számára készül. Létezik olyan kategorizálás is, amely megkülönbözteti az újonnan alapítandó és a már működő vállalkozásokra felépített üzleti tervezést. Fontos rögzíteni, hogy az üzleti terv kifejezés nem takar minden tekintetben egzakt eljárást és formulát, annak tartalma, valamint szerkezeti felépítése, kidolgozottságának mélysége meglehetősen különböző lehet.
Az üzleti terv lényegi elemeit tekintve tulajdonképpen egy előrejelzés, amely nagyszámú (de csak nagyon ritkán matematikai és statisztikai modellekre támaszkodó) becslésen alapul. Egyrészt a lehetőségek reális felmérését szolgálja, másrészt a potenciális befektetőket és az üzleti környezetet igyekszik meggyőzni a vállalkozás értékeiről. A gyakorlatban előforduló egyik leggyakoribb hiba, hogy a cégek a stratégiai tervben lefektetett célokat és törekvéseket egy az egyben azonosítják az üzleti terv tartalmi elemeivel, miközben az üzleti terv kulcselemeinek inkább a stratégiai szint alatti operatív zónát kell feltárniuk. A már korábban említett módszertani hiányosságok ott is érzékelhetők, hogy a tervezés nem komplex hipotézisekre épít, illetve nem vesz figyelembe a jövőre vonatkozó eltérő szcenáriókat.
A problémák kardinális területe a terv elkészítésének folyamata és annak tényleges tartalma, szakterületek (minimálisan pénzügyi, marketing, humán erőforrás) szerinti bontása.
Tudja Ön, hogy milyen jelentőséggel bír az üzleti tervezés a településmarketing feladatok ellátásában? Amennyiben érdeklődik a téma iránt, jelentkezzenek Modernt Településmarketing tréningünkre, jelentkezés itt:

Modern településmarketing alapjai tréning

2015. november 13.
Szerző: Szakmai Konferenciaszervező Kft.

Megosztás: